Miből és hogyan tanuljon nyáron a gyerek?
Egyáltalán tanuljon? Mutatom, hogy miként tudod rávenni egy kis nyári tanulásra a gyermekedet – ha már egy kicsit nyáron is szükséges - anélkül, hogy elrontanád a nyári szünetét, leterhelnéd vagy napi szinten üvöltenél vele, hogy mozduljon meg.
Hogyan is fest egy nyári szünet nálatok?
Tanévzáró pipa.
Beszédek, Himnusz, Szózat, biziosztás és izzadás az ünneplőben pipa.
Majd másnaptól már azt se tudni az oklevelet hova hánytátok el, a gyerek már a telót a zsebébe dobva megy a barátokkal a nagyvilágba.
Irány a Balcsi, a barátnő házának kertjében a medence, ahol egész délután üvölt a Avicii. Este jár haza, vagy egész nap otthon sincs; és így megy ez heteken át.
Miközben az asztalon szomorúan árválkodik a kötelező olvasmányok listáját, netán nem ártana a nyelvvizsga miatt kicsit komolyabban venni nyáron is nyelvet. A tankönyvlista pedig már sokszor júliusban széles mosollyal tudatja veletek, hogy lesz mivel foglalkozni augusztus második felében.
Máris komorabban fest a nyár neked szülőként.
Szóval megrázol minden bokrot, de a motivációnak nyoma sehol.
A „nyáron tanuljon a gyerek” igazi kihívás és kimondottan izgalmas, sokakban számos kérdőjelet is felvet.
Mit tanuljon?
Mikor?
Hogyan vedd rá?
Egyáltalán szükséges-e a gyereket nyáron ilyesmikkel leterhelni, elvégre szünidő van?
A nyár kicsit olyan a gyerekeknek, mint neked a Black Friday a plázában. Azt se tudják hol kezdjék, mivel indítsanak, és mikor mit kezdjenek magukkal és a rájuk szakadó töménytelen szünidővel.
Na és persze te sem, aki már márciusban az irodában próbáltad kisakkozni valahogy a munkatársak szabijait is figyelembe véve, hogy mégis, hogy a fenébe fogod megoldani a 11-12 hetet. Örülsz, ha egy hétre eljutsz kimenőre.
Persze a gyerekeknek nem árt egy kis punnyadás, és semmittevés, a bambulnak a fejükből kifelé állapot, hogy ráhangolódjanak a szünetre, és lecsengjen az év végi hajcihő. Egy igazi szusszanás.
Július táján már azonban előkerül a bőrönd és az épp aktuális nagyi vagy tábor, ahová néha „száműzetésből kerülnek”. Ilyenkor már te is előhozakodsz eggyel s mással.
Elő kéne venni…
Gyakorolni kellene…
Hova raktad a könyvet, kéne vele…
Mit is pontosan?
Oh igen gyakorolni. Átnézni, foglalkozni vele.
Mondd ezt egy flip-flop papucsban egész nap lézengő gyereknek. Amikor a vízközelségtől majd bealszik, és a 40 fokos kánikula sem épp a koncentrálást segíti elő. Nincs könnyű dolgod az tény, de kis apróságok a segítségedre lehetnek.
Mit tegyél, hogy ne utáljon nyáron tanulni a gyerek?
Legfőképpen ne tedd kötelezővé.
Viszont tedd érdekessé.
- Az írást, az olvasást és a számolást az alsó tagozatosoknak ilyenkor is célszerű gyakorolni, de ezt megtehetitek a nyaralás alatt is, ha megkéred, hogy olvassa fel a közeli kirándulópark prospektusát. Neki köszönhetően megtudhatjátok, hogy milyen izgi dolgok várnak rátok. Vagy adja össze a 3 jégkrém árát a pénztárnál.
- A családi hegyi kirándulások, piknikek, állatkerti mókák alatt elővehetitek a bioszt, földrajzot, fizikát és kicsit ismételhetitek a tanultakat. Játékosan.
- A homokozóban lehet várost építeni, folyókat létrehozni, ezzel elősegíteni a finommotoros mozgásfejlesztést, a kreativitást, a szocializálódást a közös munka révén.
- A nyelvtanulást ilyenkor egy magántanár is érdekessebbé tudja tenni, akivel garantáltan ez idő alatt is „helyesen fog” bevésődni egy-egy szabály, vagy kiejtés, szóhasználat.
Heti 1-2 óra amolyan mókás elfoglaltságnak felfogva nyáron sem akadályozza meg a gyereket, hogy tanári keretek között tanuljon.
- Az iskola előtti 1-2 hétben pedig akár magántanárral is fel lehet kicsit készülni a következő évre, ilyenkor már a gyerekek is ráhangolódnak a sulira és örömmel várják azt.
A kötelező ilyenkor nem hatékony.
Ez maximum olyan helyzetekben szükséges, ha bukás esetén nyáron kell pótvizsgát tennie a gyereknek. Ez esetben egy magántanár viszont életmentő lehet, mert leveszi a terhet a válladról. Nem neked kell kikönyörögni a gyerekből, hogy ne a „plafont nézze a tanulás helyett”.
A gyerek pedig a nehezen megy tantárgyból is megfelelően készülhet fel, tanári kontrollal. A pótvizsgáról itt tudsz hasznos infókat olvasni>>>
Nézz körül oldalunkon és találd meg a nyári segítségedet a magántanárjainkat között.
Ha tetszett ez a cikk, kérjük oszd meg ismerőseiddel is: